VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


KEVE András, 1942-ig Kleiner Endre
( Budapest, 1909. november 10. - Budapest, 1984. március 30. )

ornitológus, biológus

A biológiai tudományok kandidátusa (1953). Századunk egyik legnagyobb madártani szakértője. A Fővárosi Piarista Gimnázium befejezése után a budapesti egyetem jogi karán 1932-ben szerzett doktori címet, majd a bölcsészkaron 1935-ben avatták bölcsészdoktorrá. A budapesti tudományegyetemen 1946-ban madártanból magántanárrá habilitált. 1934-től kisebb megszakításokkal a Madártani Intézet munkatársa. 1948–1949-ben a Mezőgazdasági Múzeumot vezette. A Madártani Intézetből ment nyugdíjba, majd haláláig nyugdíjasként a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa. Legszívesebben rendszertani kérdésekkel foglalkozott, de a hazai madár faunisztikai kutatások terén is kimagasló eredményeket ért el. Tevékenységét félezernél is több tudományos és népszerűsítő publikáció fémjelzi. Első madártani témájú közleményeinek egyike (A biotópok jelentősége a madarak vonulásánál – Magy. Biol. Kut. Munk., 1938. 10:) a Balatonhoz, főleg Tihany környékéhez kötődik. A rendszeres Balaton-kutatást 1941-ben kezdte, és szinte élete végéig folytatta. A Bakony természeti képe program egyik alapító tagja és aktív résztvevője volt. A Balaton és a Bakony madárvilágával tíz tanulmányában foglalkozott.
  M.: A sárga billegető Magyarországon előforduló fajtái. Bp. 1935. – A földrajzi fajták elhatárolása. Tihany. 1941. – A fürj gazdasági jelentősége. (Tsz.) Bp. 1953. – Magyarország madarainak névjegyzéke. Bp. 1960. új kiad. 1984. – Das Vogelleben der mittleren Donau. Bp. 1969. – A Keszthelyi-hegység és a Kisbakony madárvilága. 1968. – Keszthely és környékének madárvilága. (Tsz.) Vp., 1970. – Herman Ottó. (Monográfia (Tsz.). Bp., 1971. – A Balaton-felvidék madárvilága. 1978.
  I.: JÁNOSSY Dénes: Dr. ~. (1909–1984). = Aquilla, 92. Bp., 1985. – MARIÁN Miklós: Dr. ~ (1909–1984). = BTMK.,. 3. Zirc–Vp., 1984. – KhÉL – RÚL XI. köt.– ÚMÉL III. köt.